És akkor eljön a pihenés ideje

Cikkünk megjelenése éppen a nyári napfordulóra esik. Ezen a napon az északi félteke a leginkább a nap felé fordul, a leghosszabb a nappal és kezdetét veszi a csillagászati nyár. A nyár a kikapcsolódás, az aktív szabadtéri élet időszaka, számos lehetőség a feltöltődésre, az élmények gyűjtésre és a pihenésre. De vajon jól pihenünk-e, mire figyeljünk a pihenéskor.

Mi az első, ami a pihenésről eszedbe jut? Nekem az alvás és talán nem vagyok ezzel egyedül. A különböző szerepeimben végzett feladatok sokasága, a határidők szorítása, a szerteágazó felelősség, késői elalvás, korai ébredés mókuskereke. Nekem az ezekből való kiszakadás a pihenés, amit az alvással azonosítottam, hiszen annak hiányát tudtam legegyszerűbben megfigyelni. Miután azonban számos alkalommal ébredtem fáradtan, ugyanakkor energiával teltem meg egy erdei séta, vagy futás után, elgondolkodtam, mi is az a pihenés és hogyan is csinálhatnám máshogy, mint eddig? Vajon elegendő-e, ha csak az alvásban keresem a megoldását?

Az alvás nem szükségszerűen azonos a pihenéssel. Az egyik, de nem az egyetlen módszere a szellemi és fizikai egészségünk napi szintű helyreállításának. Dr Saundra Dalton-Smith, belgyógyász szakorvos és a munkahelyi wellbeing szakértője TEDx előadásában arra mutat rá, hogy a pihenés ereje valójában összetettségében rejlik. Az emberi élet hét kulcsfontosságú területét azonosította, mely területek mindegyikében szükségünk van a pihenésre, hiszen ezek összessége adja meg a teljes feltöltődés élményét.

Az első elem a fizikai pihenés, amely lehet aktív és passzív. Ide sorolja az alvást, a szunyókálást, és az olyan, a test keringését, rugalmasságát javító mozgásokat, mint például a jóga vagy a masszázs.

A második elem a szellemi pihenés. Ha a zaklató gondolatok éjszaka sem szűnnek, ha reggel kimerültebbek vagyunk, mint lefekvéskor, akkor szellemi kimerültségünk lehet. Ezekre nyújthat megoldást egy jegyzetfüzet használata, amelybe felírhatjuk az ébren tartó gondolatokat, és ide tartoznak a munkaidőbe beiktatott rövid, instant szünetek.

A harmadik elem az érzékszervi pihenés. A túlstimulált világunkban könnyen megtapasztalhatjuk, hogy a folyamatos mesterséges fény, a számítógép képernyője, az állandó háttérzaj mennyire fárasztó. Ezt, az érzékszervek szándékos „kikapcsolásával” pl, szem egy percre csukva tartása, vagy az elektronika eszközök éjszakai kikapcsolásával, kihúzásával, a csend megteremtésével már sokat tehetünk az érzékszervi pihenésünkért.

Negyedik elem a kreatív pihenés, amelyre azoknak van fokozottabban szüksége, akik problémákat oldanak meg, vagy folyamatos ötletelés jellemzi a feladataikat. A kreatív pihenés felébreszti a csodálkozást és a tűnődést. Ez lehet a művészet vagy a természet élvezete, melyet akár a munkahelyen is elérhetünk, ha inspiráló tárgyakkal, növényekkel vesszük körül magunkat. De ilyen eszközünk lehet akár egy jó könyv is.

Az ötödik elem az érzelmi pihenés. Ha van biztonságos tér és idő kifejezni a bennünk zakatoló érzelmeket, ha van értő fül, amely meghallja azokat, ha megtehetjük, hogy őszinte nemet mondjuk, egy vonakodó igen helyett, akkor az érzelmi megterhelés is kisebb lesz.

A hatodik elem a szociális pihenés. Interakcióink során találkozunk olyan emberekkel, akik feltöltenek és olyanokkal is, akik lehúzzák az energiaszintünket. Ha megtehetjük, hogy azokra a kapcsolatokra fókuszálunk, amelyek feltöltenek, a társasági pihenéssel együtt várhatóan az érzelmi pihenést is meg tudjuk valósítani.

A hetedik elem a spirituális pihenés. Amikor megtapasztaljuk a szeretetet, az elfogadást, az összetartozást és valami nagyobb, mélyebb cél érzését. Legyen ez akár ima, akár meditáció, akár valamely közösség részének lenni, hasznos, ha hozzá tudunk adni az életünkhöz valami olyant, ami meghalad minket, ami a szellemi határainkon túli kapcsolódást teszi lehetővé.

A pihenés amellett, hogy segíti a fizikai és mentális regenerációt, javítja a hatékonyságot és a szellemi frissességet, konszolidálja a memóriát, ezáltal elősegíti a kreativitást és az új ötleteket. Fontos szerepe van az egészség megőrzésében, csökkenti a szorongás és a depresszió kockázatát, javítja a hangulatot, segít fenntartani az érzelmi egyensúlyt. Összességében hozzájárul a hosszú távú jólléthez és boldogsághoz. A nyár kulturális szempontból az egyik dedikált időszaka a pihenésnek. Ha eddig úgy érezted, az alvással önmagában nem éred el azt a pontot, ahol eléggé kipihentnek érezted magad, itt az ideje a megfelelő pihenés elemeire koncentrálni.

Megjegyzés: a kimerültség, fáradtság mögött számos egészségügyi probléma is húzódhat, melyek tartós fennállása esetén szakorvos felkeresése javasolt!

Borítókép: @Dmitry Marchenko a Canva.com-ról

Share your thoughts