Fábián Magdolna

személyi- és funkcionális edző, táplálkozási tanácsadó, kozmetikus

 

Gyerekként éveken át versenyúszó voltam, ezt követte több éven át a kézilabda, valamint örökmozgóként még számos sportágban kipróbáltam magam.

Évekkel később a legtöbb csoportos órát meglátogattam, és nem hagyott nyugodni az érzés, hogy szeretném továbbadni én is, amit nekem nyújtott gyerekként és nyújt jelenleg a sport. Így első körben elvégeztem a csoportos óra oktatóit, azonban úgy éreztem, hogy az órákon nem tudok elég figyelmet fordítani egy-egy emberre és megtanítani a helyes kivitelezésre, mozgásra. Ebből kifolyólag lettem személyi edző. Edzéseim a prevencióra és a helyes mozgásminták elsajátítására épülnek. Ahányan vagyunk, annyi félék vagyunk, tehát nincs két ugyanolyan edzés vagy mozgásterápia. Az évek alatt rengeteg tudásra tettem szert autodidakta módon, melyet be tudok építeni az edzéseimbe. Mindemellett nagyon fontosnak tartom a test-lélek-szellem összehangolását, a múltbeli sérülések valódi okának feltárását, feldolgozását.

Mivel első szakmámat tekintve kozmetikus is vagyok, így rengeteg emberrel találkozom, ez megalapozta holisztikus szemléletem testünk, szervezetünk, felépítésünk iránt. Már gimnáziumi éveim alatt foglalkoztatott a táplálkozástan, és az elmúlt éveim alatt igyekeztem e téren is a lehető legtöbbet tanulni, fejlődni.

Célom, hogy mindenkiből a lehető legtöbbet hozzam ki testileg és lelkileg egyaránt. Hogy utat mutassak az egészséges életmód felé és megszerettessem a mozgást. A megfelelő és rendszeres testmozgással, táplálkozással a közérzeted javul, a teljesítőképességed az élet minden területén növekszik és örömmel indul a nap.

A testünket szeretni, tisztelni kell és meglátod hálás lesz érte, ha megadod, amire szüksége van.

Várlak szeretettel Téged is, ha életmódot váltanál, izmosodnál, fogynál, esetleg iránymutatásra van szükséged a mindennapokban, a sportban, és táplálkozásban egyaránt!

 

2020. Medical Fitness Akadémia- SMR a sport-és mozgásszervi rehabilitációban

2019. Art edzőképző-Személyi edző

2017. R-med akadémia-Trx trainer

2016. IWI- Csoportos Fitness Instruktor

 

Elérhetőségeim:

E-mail: fabian.magdolna@htpro.hu

Telefon:+36305581050

Facebook: https://www.facebook.com/magdolna.fabian.75/

Instagram: https://instagram.com/fmagdolna